Szent Kristóf Pincészet és Rendezvényközpont

Rating

Rate now!

A jelenlegi pince őse már az 1960-as évek előtt megépült. A hegyoldalban szőlőtermelés folyt, így a kis présház minden év őszén otthont adott generációkon keresztül sok-sok mulatságnak, mustnak és bornak.

Az évtizedek alatt többször került átépítésre és bővítésre, éppen úgy, ahogy a helyi tulajdonos családok fantáziája, igénye és nem utolsó sorban pénztárcája engedte. Az elmúlt több mint 50 év nyomán számtalan élmény, munka, verejték és búfelejtés, amelyről az ódon falak mesélni tudnának.

Aztán, hogy egy régi kor ízei, illatai, maga a vidéki életérzés fennmaradhasson, több mint 10 éve megnyílt a nagyközönség előtt helyi családok, kistermelők házias ízvilágával és termékeivel a Szent Kristóf Pincészet és Étterem. És mert tudjuk „csak a változás állandó”, így 2016 végétől ismét újabb fejlesztések kezdődtek a Szent Kristófban, mind a kínálat, mind a külső megjelenés tekintetében egyaránt. Aki pedig kíváncsi, járjon utána, hogy hogyan folytatódik a Szent Kristóf története, és egyben legyen részese a majd 60 éves legendának, amely a hely szépségén, a tradicionális ételeken, illetve a jó minőségű finom balatoni borokon alapul. Természetesen, nem utolsó sorban, a szívélyes vendéglátásban teljesedik ki.

Newsletter By subscribing to newsletter you will accept our privacy policy

Need some help? The Tourinform Office's staff are waiting for your call!

+36-84/540-220

Or leave us a message!